Az "Emlékezés" sorozatban rólam, kis emlékekről és egyéb személyes dolgokról lesz szó.
A foci szeretete a családunkban öröklődik, de csak a férfitagok között. Igaz, engem nehezebben tett magáévá. Még általános iskolásként a Space Jamen felbuzdulva a Chicago Bullsban szerettem volna játszani Jordannel, de rá kellett jönnöm, nem ebben rejlik az ügyességem, és inkább próbáltam magam rávenni a focira. Sosem tartoztam a legügyesebb játékosok közé, de lelkesen kergettem a labdát kis tökösként. Eleinte kint voltam mezőnyben, és próbáltak a pálya azon szegleteibe tenni, ahol kevésbé akasztom meg a játékunkat. Emlékszem, egyszer általános iskolában azt mondták egy fejes gólom után, hogy "Te leszel a Flo!". Dunsztom nem volt, hogy ki az, de mai fejjel azt kell mondanom, megtiszteltetés volt ez!
Igazán a focira 2002-ben kezdtem el hangolódni, amikor a falu, ahol a gyerekkorom és életem 3/4-ét töltöttem, az utánpótláscsapatba keresett játékosokat. Ekkor még a termetem és testalkatom miatt sem voltam kapus. Szélső voltam és csatár. Persze leginkább a kispadot koptattam és vártam, hogy mikor fogok játszani. Egy tavaszi szezont játszottam akkor csak, majd közölték túlkoros vagyok, az ifihez meg nem voltam ügyes, így csak edzésekre jártam minden héten, meg a barátaimmal estig kergettük a labdát a pályán, amikor tehettük.
2006-ban messze kerültem kis falumtól, és a kollégium tornatermében éltem ki a foci iránt addigra jócskán túltengő szenvedélyem. Szerveztem, játszottam, mérgelődtem, majd a 2007-08-as szezonban az újjáalakuló ifiben a kis falvam csapatában játszottam egy teljes szezont, de mivel edzésekre nem tudtam játszani, így nehézkes volt a dolog, de élveztem. Aztán kiöregedtem, és választhattam, hogy a felnőtt gárda tartalékja leszek, vagy a tanulásra fókuszálok,így a diplomára hajtottam. Utána újra edzésre jártam, majd a munka miatt vált ez nehézkessé, és egy időre jégre tettem magam. Aztán a 2016-17-es szezonban végül előbb edzésekre kezdtem járni, majd újra igazolt játékos lettem.
Folyt. köv.
