Jó érzéssel töltött el a visszatérés a gyerekkoromban oly áhítattal szétfutott pályára a 2016-17-es szezonban. Csak egy apró dolog volt, ami nem tudtam elhelyezni magamban. A visszatérésemkor közölték, hogy innentől kapusként fognak számolni velem. Előtte mezőnyjátékosként küzdöttem a csapatért és futottam ki a lelkem.

Az indok az volt, hogy a magasságom miatt ideális kapusalkat vagyok (no igen, de alapképzés nélkül ez vicces), meg emlékeztek rá, hogy néha edzésen vagy magunk között ugrabugráltam a kapufák között. Valóban volt ilyen, sőt, a legelső kapuskesztyűm nagymamám egyik legjobb kertészkedős kesztyűje lett, amit önkényesen kisajátítottam már lassan 20 évvel ezelőtt. Alkoholos filccel írtam rá, hogy "adidas". Vastag volt, remekül tompította az erősebb löketeket, de nem tudtam hogy kell öklözni még, csak kipaskoltam mindent, mert a többi meg kicsúszott a kezemből a kesztyű anyaga miatt. A legelső igazi kesztyűm egy alap Adidas volt, amit mint a véres kardot, hurcibáltam minden focira magammal. Utána sok másikat próbáltam ki még, aztán a legelső igazi jó kesztyűm egy Puma lett végül, amit az addigra már kedvenc kapusomról lestem le. 2002, mint ahogy írtam fordulópont volt nálam. Elkezdtem a serdülőben focizni, néha kapuskodtam, de ennyi. Ekkor vált kedvencemmé Gianluigi Buffon, akiről a mai napig azt tartom, hogy az egyik (de elfogultan szerintem "a" ) legjobb kapus aki valaha a kapuban állt. Ott visítottam a  TV előtt, amikor megfogta Figo 11-esét a Real elleni elődöntő visszavágóján, és ott izgultam a döntőnél, amikor megfogott két Milan 11-est, de hiába. 

Visszakanyarodva az első új szezonomhoz, itt inkább cserepados voltam és ekkor történt meg a tűzkeresztségem csereként beállva, amikor hazai pályán 4-1-es vendég vezetésnél a kapusunk megsérült, és szóltak, hogy melegítsek, mert megyek be. Izgultam, mint a fene, volt bennem drukk rendesen, de mondták, hogy van vissza 13 perc, vezet az ellenfél, szóval ne izguljak feleslegesen. Rögtön a beállásom után védtem egy közeli fejest egy szöglet után, volt egy kivetődésem, és kb. ennyi fért ebbe bele, de büszke voltam, hogy nem kaptam gólt. Abban a 13 percben nagyon elfáradtam, de boldog voltam, és elhittem, hogy ez nem is olyan nehéz dolog. Hát pedig...

Rossz az, amikor egy számodra relatíve ismeretlen posztra akarnak használni, de edzés nincs biztosítva rá. Az egyetlen edzés neked, amikor az egymás közötti játékban védesz, vagy csak agyon rúgnak az edzés kezdetén, hogy "bemelegedj", de külön képesség fejlesztés ekkor még látóhatáron sem volt nekem. Erre várnom kellett 4 évet, és nagyon sok pofont kaptam addig a fociban emiatt. A kezdő kapussal történő edzések inkább fulladtak sztorizásokba a részéről, néha egy-egy jó tanáccsal fűszerezve. "Lépj ki ütemesen, ha hozzák a labdát." vagy "Üsd, ha nem mered fogni, de inkább fogjad." Egyébként remek kapus és remek fickó volt masszív beszélőkével, alacsony termetét pedig ruganyosságával kompenzálta és rendkívüli reflexei voltak. A hazaadott labdákkal volt baja és a kifutásokkal. A csapatunkban már régi motorosnak számított, és az ő utódját látták bennem. Csak egy kicsit teher, amikor egyre többször mondják el, hogy bizony, a következő szezonban majd TE leszel a védelem magányos harcosa utolsó emberként. Ekkor csak mosolyogtam szerényen és próbáltam otthon gyakorolni, de hát azért az a pályán semmit sem ért. Vannak dolgok, amiket az ember öregedésvel egyenesen arányosan egyre nehezebb belenevelni egy ilyen poszton. Én például baromira nem tudtam magam eldobni a bal oldalamra. Egyszerűen leblokkoltam, ha arra ment a labda és néztem, ahogy bevágódik. Amikor nem jutott eszembe, akkor eldobtam magam, de amikor izgultam és agyaltam, akkor jöttek a leblokkolások, amik egy kapusnál nem a legelőnyösebb dolgok. Ezért is volt baromira nehéz és megterhelő a következő szezon.

Folyt. köv.